Újabbak 3

Egy igaz barátomnak

Ne aggódj, drága barátom, én fogom a kezed,

Itt vagyok, itt leszek mindig neked, s melletted,

Ha hívsz, jövök, veled vagyok örömben, s bajban

A mi barátságunk soha nem vész, halhatatlan.

Te mellettem voltál, mikor sírtam, ölelő karod óvott,

Mellettem voltál, mikor mosolyogtam, arcod mosolyra húzott.

Ne hidd, hogy bármikor is hagylak, hisz a szív nem felejt,

Mellettem vagy, s én melletted, ketten fogunk egy kötelet.

Ez a kötél oly erős, mi soha el nem szakadhat,

Barátságunk ma is van, holnap is lesz, s a kor haladhat.

Mert igaz barát igen ritka, mint a fehér holló,

S hogy megmondjam mennyire szeretlek: nincs is rá szó...

Héraklész

Zeusz isten egy földi nőt látva szerelembe esett,

Szívére nem hatott se szó, se tett.

Alkéméné meseszép nő volt,

Nem ismertem nála jobb asszonyt.

Szerette Amphitrüónt, a férjét,

Zeusznak ez okozott sok fejtörést.

Az asszony nem állt kötélnek,

Be kellett hát válnia a cselnek

Az éj leple alatt Zeusz Amphitüón bőrébe bújt,

Remélve, hogy az asszony ágyába így bejut.

Ezen az éjjelen nemzette gyermekét,

A híres - neves Héraklészt.

Zeusz felesége, Héra féltékeny volt a gyermekre,

Persze a sajátjaiért képes volt mindenre.

Pár napos volt a gyermek, mikor két kígyót

Héra az égből rádobott,

De a ded erős volt, s bátor,

Megfojtotta a kígyókat - tiszta sor.

Héra döbbenten nézett le az égből,

A messzi, magas fellegekből.

Nem értette, hogy Héraklész ezt túl hogyan élhette,

S bosszút esküdött férje faggya ellen, ezután örökké kergette.

A gyermekből lassan dalia legény vált,

Megtanulta a vívást, cél lövést, a lant tudományát.

Ám bölcsessége mellé társult hírtelen haragja,

Mikor tanítóját mérgében ökölcsapással halálra sújtotta.

Ekkor apa kicsapta büntetésül az állatokkal együtt a hegyi legelőre,

De a pásztorkodó Héraklész ott is csodát művele...

Egy oroszlán támadta meg a nyáját,

Nem, hogy mentette volna az irháját,

Halálnak halálával halt,

Mikor a férfi rácsapta a kart.

Nem sokkal e történet után apa lett a gyermek,

Egy király ötven leányának nemzett ötven fiú gyermeket.

Héra zaklatta őt tovább hasztalan,

A férfi csak hősködött minduntalan.

Következő tettét is siker koronázta,

Egy szép feleség, Megara lett ajándéka.

Megarával boldogan éltek,

Nemzettek vagy fél tucat gyermeket

Ám Héra csak nem nyugodott,

Hősünk fejére szörnyű átkot , tébolyt szórt.

Elvesztette az eszét, szörnyen dühöngeni kezdett,

Megölte dühében a fél tucat gyermeket.

Az Istenek szörnyű haragra gerjedtek,

Neki tizenkét elvégezhetetlen feladatot jelöltek

Meg kellett ölnie a leszzai Hüdrát,

Ugyanúgy mint a nemeai Oroszlánt,

A mocsárból ki kellett űznie a Réz tollú madarakat,

Majd más vidéken elejtett egy arany agancsú Szarvast.

A feladatok közben mind veszélyesebbek, nehezebbek lettek,

Egy vad kant is élve kellett elfognia, nem ölthette meg.

Angiász istállójának tisztítása volt igazi próba,

De ez után jött még Poszeidón, s Kréta.

A tenger Istenének vad bikáját kellett elfognia,

S csendes, szelíd, nyugodt viselkedésre bírnia.

Ezzel nem merültek ki a veszélyek,

Az Amazon királynő derék öve is kellett.

S a végső próba

Az alvilág őrének, Kerberosznak felhozatala.

Héraklész mindet hősiesen állta,

Így övé lett az Istenek bocsánata.

Ezután újra nősült, gyermekeket nemzett,

De nem hazudtolta meg önmagát,

Egy tébolyodott éjszakán

Megint kiirtotta a családját.

Vezeklése során harcolt a gigászok ellen az Istenek oldalán,

A halállal is szembeszállt félelem nélkül, némán.

Thészeuszt kiszabadította az alvilágból,

Soha nem tért le a hősi útról.

Az argonautákkal az arany gyapjúért harcolt,

S a trójai király is ki átverte, keményen meglakolt

Tróját felégette,

S a királyt láb alól eltette.

De egy éjszakán Héraklész is kivívta a sorsot,

Megcsalt feleségétől Nesszosz inget kapott.

Iszonyú kínok között ért véget földi élete,

Ám a sok hőstette őt az Istenek közé emelte.

Mostoha anyja is megbékélt vele,

Övé a fenti világ már örökre.

Armageddon ideje jár

Néha annyira feszülök, hogy úgy érzem, szétpattanok,

Nem tudom miért, mi rá az ok.

Egyszer csak elfog, s dühít ez a romlott nagyvilág,

Rosszabb tán ez az érzés, mintha valaki késsel hátba vág.

Bürokrata világban élünk ahol eluralkodott a káosz,

Kizsigerelnek, kirabolnak, az emberek szíve tiszta kosz.

Kevés már a jó szó, a becsület,

Nincs tisztesség, lelki ismeret.

Ehelyett vannak neogazdagok,

Tolvaj, aljas bitangok.

Armageddon ideje jár ránk

A halál vár ránk...

Belepusztul a Föld az emberi létbe,

Ez kerül mindenki életébe.

A nagy globalizációval, fejlődéssel tönkre teszünk mindent,

Az emberiség, meglátjátok, majd hatalmas árat fizet.

Armageddon ideje jár...

Mindenkire a végzet vár...