El ment
...eltűnt, mint száz más,
s nem maradt itt semmi.
...ment, mint a pillantás,
el kellet neki menni.
....rohant, mint az idő
eltűnt gyorsan ő.
...olyan volt, mint az őszi eső,
rossz hangulatra kényszerítő.
...eltűnt, mint száz meg száz színes álom,
pedig ő volt az én álmom.
...elment, tudom ez volt a sorsa,
ez vezetett engem a magányhoz újra.
...el ment, s tudom, nem jön vissza többé,
de a szíve nálam maradt örökké?
Ugye veled is van néha...
"Ugye veled is van néha, hogy nem vár senki,
S hiába akarod, hogy észrevegyenek,
Elmennek melletted az emberek?
Ugye veled is van néha, hogy hiába nézed az ablakot,
Nem jön oda senki sem,
S mondja: Gyere velem!
Ugye veled is van néha, hogy hátra- hátranézel,
De csak a szél tarol utánad néhány falevelet?"
Ugye veled is van néha, hogy nagyon akarsz valamit,
S ez az álom nem jön be, mégis elvakít?
Ugye veled is van néha, hogy megszeretsz valakit,
S ezen nem segít semmi, akármit teszel?
Ugye veled is van néha, hogy unod az életed,
S azt mondod: Szenvedtem én már eleget,
S mégsem teszel ellene semmit, mert rájössz: mégis szép az élet?
Ugye veled is van néha, hogy rossz a kedved,
S mégis mosolyt erőltetsz az arcodra?
Ugye veled is van néha, hogy érzed, romba dőlt minden,
De mégis a rom alatt ibolyát találsz a bércen?
Ugye veled is van néha, hogy valami nem sikerül,
De te újra megpróbálod?
Ugye veled is van néha, hogy fázol nagyon, mert
Hiába van meleg a szobában, az nem segít a magányon!
Egy drogosról
Egy legény, ki alig tudja ki is ő,
Úgy gondolja elszúrta az életét, már késő.
Pedig oly fiatal még, csak keresi önmagát,
A baja az, hogy őt is érték problémák.
Mikor jött az első gond,
Akkor az alkoholhoz nyúlt.
Mikor kapott az élettől egy óriási pofont,
Megfogta, elvette a drogot.
Fizetett a saját vesztéért,
Azért az ócska anyagért,
Mely semmi jót nem tesz,
Csak elveszi az emberi észt.
Fizetett azért, hogy magát a sírba tehesse,
Segítségért kellett volna kiáltania, de nem tette.
Lehetett volna másképp, de ha nem akarja, az ember
Mit kezdjen vele?
Most ott fekszik ő, élt 16 évet,
Nem is ismerte szinte az életet.
Ott fekszik a ravatalozó asztalon,
Koporsóban, kérdezik: miért? Mit szeretett a drogon?
Körülötte áll egy tönkretett család,
Egy összeroppant lány, és egy csomó jó barát.
Virágok veszik körül?
Itt ma senki sem örül.
Megszólal a harang, viszik a halottat,
Megy a temetőbe, ott örök nyugalmat kap.
Lehelyezik a sírba, rádobják a földet,
Így tört össze egy drogos ezer szívet.
Egy leány halálára
Volt egy szép, okos leány,
Korombéli lehetett talán.
Szeretett egy legényt, benne látta a reményt.
De a fiú megcsalta,
És ő ezt megtudta.
Sziklák tetejére mászott,
Onnan a mélybe ugrott.
Teltek múltak a napok,
A leány eltűnt, nincs rá ok.
A fiú egy nap a sziklák felé vetődött,
Ott találta meg holtan, vérbe fagyva őt.
Egy levél volt a leány kezébe,
Egyenest a legény nevére címezve.
Búcsúzóul tőle e sorokat írta
Mielőtt magát a mélybe dobta:
"Szerettelek téged még az életemnél is jobban,
Mikor láttalak, a szívem százat dobbant.
Veled tudtam csak elképzelni az életet,
De tudom, ez már úgysem lehet.
Másé a te szíved, mást szeretsz,
Szívedben számomra nincs többé hely!
Hogy éljek így tovább, nem tudom, neked nem kellek,
Akárhogy is szeretlek!
Búcsúzok tőled ebben a levélben,
Emlékezz rám, éljek néha a szívedben...
Úgy döntöttem meghalok,
Élni nélküled nem akarok!
Szeretlek, és örökké szeretni foglak,
Kívánom, hogy légy boldog!"
A fiú olvasván a levelet, könnyre fakadt,
S a leány mellé leroskadt.
Akkor döbbent rá, hogy vétkezett,
A sírba tette azt, akit szeretett!
A fiú hazament, magába vezekel,
Nem talált hangot senkivel,
Teltek múltak a napok,
A lányt eltemették,
Örök nyugalomra helyezték.
Kiment a legény, s ráborult a sírkőre,
Ott ragadt az ő tekintete.
Felkiáltott, hogy a szíve sajdult belé:
"MEGÖLTEM ŐT, NEM VOLTAM ÖVÉ!"
Hazament, rákészült a halálra,
Kiment majd egy sziklára.
Leugrott ő is, ahogyan a lány tette,
Hogy hozzá mehessen fel az égbe.
Napok múlva a rendőrök szedték össze,
Nem tudták, miért fajult a dolog ide.
Levél volt nála is, épp úgy, mint a lánynál,
Rendelkezést hagyott, mit tegyenek tovább:
"Szerelmem után mentem,
Mert őt igazán szerettem.
Kérem: mellé temessenek,
Mert ott örök nyugtom lehet!"
Odatemették a legényt a leányra,
Talán odafönn más, jobb lesz a sora.
Megtalálták egymást a lelkükben,
Ott élnek nyugodtan, örök csendben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése