Fény

Megnyugtat...

Lágyan simogat.

Ölel...

Óv kezével.

Rám mosolyog mandula szemével,

Elvarázsol minden érintéssel.

Karjaiban remegek,

S pár percig önfeledt, gondtalan lehetek.

Letörli a könnyeket,

Bánatban vígaszt ad s örömet.

Tükröt tart, mikor elszalad a ló,

Minden szava elgondolkodtató.

Mosolyt csal az arcomra,

Derűt hoz a napomba.

Nem tudom, meddig lesz nekem,

De mindig őrzi majd a szívem.

Szeretem? Nem tudom,

Ezen nem gondolkodom.

Szívem mélyén kicsit igen,

Mert felmelegíti a lelkem.

Halott tél után hűvös kikeletbe

Lépett be csendben az életembe.

Elhozta nekem a nyarat,

Visszaadta az ifjúságomat, s a mosolyomat.

Ha kell egy ölelés, rá mindig számíthatok,

Nála jó helyen van az összes titok.

Türelemmel hallgat mikor nyafogok,

S ezért örökkön hálás vagyok.

Nem kér cserébe sokat,

Csak a mosolyomat.

Önzetlen lelke megalkuszik,

Jósága sosem változik.

Mit is üzennek e sorok neki?

Merjen bízni, magában hinni.

A világ egy nagy kincset kapott vele,

Szerencsés, ki egy életet él majd vele.

Mindig számíthat rám,

Ha kell egy jó szó, egy ölelés, mindig itt leszek,

Isten meghallgatja érte küldött imám,

Mikor szívből kívánok neki boldog életet...

Sose változz meg!