Búcsú

Megint elmúlt valami, valami megint véget ért.
Megpihent a fáradt kéz, s a szív nyugodni tért.
Lehull a lepel, csak a pőre hideg test marad,
Lelkének már új otthont az égi világ ad.

Kopjafa jelzi, hogy valaha itt járt, nyomot hagyott a Földön,
Itt élt ő, s teste itt nyugszik örökkön.
Ki is volt ő? Már senki sem tudja
Nincs jelene, sem jövője, sempediglen múltja.

Élt, míg élhetett, gyöngyharmat hintette lábnyomát,
Meg élte, meg tudta élni s élvezte élete minden pillanatát.
Most el jött a búcsú, hát legyen néki könnyű a föld,
Túlvilági létét, Istenünk te áldd.

Hamu és por lesz mi egykoron szép volt,
Ifjú test, fekete haj őszbe, ráncba torkollt.
Fiú volt ő, férfi, apa és nagyapa,
Kit gyászol most az egész családja.

Élt ő, itt volt, s lelkünkben mély nyomot hagyott,
Létének végével minden megváltozott.
Kevesebb a világ egy kedves hanggal, jó szóval,
Kevesebb a szívünk egy öleléssel, vidámsággal.

El ment s az egész már csak rész,
Minden mi egykoron volt, el vész.
Le tűnik egy korszak, véget ér egy álom,
Drága Nagyapám, a jó Isten áldjon.

Dr. Nagy Sándor 1933-2006