Remény

Zajos, zaklatott éjszaka
Fordul át halk hajnalba.
Elcsendesedik a táj,
Csak a szívem fáj.

Édes fuvallat rám nevet,
Lelkem is csendesül,
Isten leül mellém s rám nevet
Hogy ne legyek árván, egyedül.

Békén át adja helyét a perc,
Átkozta helyét a feszület,
Élni csak egy másodperc,
El mentél, s emlék született.

Elengedted kezem e földi világban,
Jajjgatva szakad fel a sóhaj,
Nincs maradásom e sodrásban,
A vágy utánad hajt.

És mégis... Hallom a hangodat
S felcsillan a remény sugara,
Meglátom mosolygó orcádat,
Elém gördül a megváltás fonala.

Akkor arcomon mosoly üti fel fejét,
Hisz bízom benned szüntelen,
Látod, kedves mégis az élet,
Mert leül mellém az Isten.

Vigasztalva át ölel két karja,
Tudom, egy nap újra találkozunk,
Vár reank mennyei királysága,
S az örök boldogságunk.