Vallomás

Pillangóként szárnyal szívem,

Veled változott meg az életem. 

Egykor megkeseredett voltam, 

Most át ölelem a világot egyetlen mosolyommal. 

Annyi viszály, baj és sérelem után

Miben éltem éveken át bután, 

Jöttél, s felnyitottad a szemem, 

S felmelegítetted jéggé dermedt lelkem. 

Nem akartam én szeretni, jajj nem, 

Ne sérüljön többet darabokra hullott szívem. 

Nem akartam sírni, nem akartam semmit, 

Csak magamban lenni, éppen csak ennyit. 

De akaratlanul kezdtelek a lelkembe engedni, 

Megtanítottál újra élni, nevetni, szeretni. 

Megélni a jót, s a szépet, 

Semminek is örülni, s csak csendben lenni veled. 

Ölelésedben elveszek, megnyugszom tőle,

Egy mosolyod fényt hoz a hideg derűs éjbe. 

Csókod melenget, az egekbe reptet, 

Szívemben nincs már más csak szeretet. 

Már nem félek,

Nem riasztanak a könnyek, 

Örülök, hogy élek, 

Mert általad minden könnyebb. 

Ha bármi fáj, bármi bánt, 

Nálad megtalálom lelkem vígaszát. 

Nem érdekel, mit hoz a holnap, 

Mert megéri minden egyes pillanat. 

Nem tudom, a jövő mit fog hozni, 

Csak azt tudom, mindig magamban foglak viselni. 

Belevésted magad a szívembe, 

Mint a gyermekek a nevüket a korhadó farönkbe. 

" Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet."