Anyaföld

Amerre járok, talpam alatt inog a föld.
Árnyak játéka nyomomban szellemruhát ölt.
Nyikorgó temetőkapu, hideg, rideg,
Szemem előtt rémkép libeg.

Kíván a föld, sóhajt nagyot,
Jöjj hozzám, hagyj mindent ott.
Morajló tengerként hullámzik felettem az élet,
Kezembe a sírhantomról lopott feszület.

Rajta nevek, betűk, számok,
Soha nem voltam, s nem is vagyok.
Ott járok távol magamtól a fényben,
Élek valakinek az emlékében.

Küzdök magammal a holtak éjszakáján át,
Hogy béklyóimat, láncaimat törjem át,
Hogy legalább a sárga földben megleljem a hazát,
S megtalálja bolygó szellem-lelkem nyugalmát.

Nem nyugodhat a pihenni térő szív idegen földben,
Kiveti magából keserves kín - gyötrelemben,
Csak otthon, hol értik a fejfán az írást,
Élt, magyar volt, itt talált megnyugvást.