2016. december 4., vasárnap

Hosszú csend után...

 

Hang nélkül...


Farkasordító hideg hajnalon találtál rám az elhagyott avar alatt...
Testemben alig volt élet, éppen már csak szívhang maradt...
Két kezedbe zártad arcomat, a szemed csillogott,
Éreztem rögtön, hogy Te vagy, ki életembe melegséget hozott.

Lassan végigdörzsölted a tagjaimat, a keringés elindult,
Lélegeztem, éltem, felálltam, minden kivirult...
Lassan elmúlt a tél, beköszöntött a kikelet,
Minden nappal virágba borítottad az éltemet.

De jött egy nagy vihar, mi eltakarta a napot,
Úgy hozta az élet, hogy máshol keresed a boldogságot.
Könnyek peregnek az arcomon,
Félek, hogy semmi sem segít a magányon.

De mindenképp őrzöm a szeretetetet, melyet tőled kaptam,
A boldogságot, a hitet, az erőt, s mindig hallom szavad,
S őrizem, örökkön őrizem a két szemedet,
Mely örökkön örökké rabul ejtette a szívemet.

Tudom, hogy a legnehezebb időben találtám rám,
El sem tudom mondani, mekkora a hálám.
Lehet, hogy százszor, ezerszer is megtagadsz,
De a jót az élet visszaadja, mit másoknak adsz.

Engem megmentettél a világtól, s önmagamtól,
Kihúztál a legmélyebb mély szakadékból,
S bár lassú lesz a változás,
Affelé dobog már minden szívdobbanás.

Bárhova vezet az élet, mindig fontos leszel,
Már mindig lesz valaki, kinél szíved otthonra lel.
Sose felejtsd el, ha távol is vagy, de nem vagy egyedül,
Mert a szeretet mindent kikerül.

Köszönöm azt, hogy megmutattad, hogy mi a boldogság,
Hogy a korlátokon túl is van egy világ.
Köszönöm, hogy szerettél, az enyém lettél,
Mert igazán boldoggá csak te tettél...
2017.03.17

 

Hiányzol (Avagy holt szerető emélkére)


Ölelésed emléke mardossa a lelkem,
Hová tűntél az évekkel, én igaz szerelemem?
Felidézem arcod, s könnycsepp gördül a szememből,
Nem tudok-s nem akarok- szabadulni az emlékedtől.
Hiányzol, mint száraz földnek az eső,
Vajon merre jársz, igaz hű szerető?
Nélküled nem vagyok már aki voltam,
Mikor szerető karjaidba omlottam.
Mindig kelleni fogsz mint méhnek a méz,
Örökkön örökké a szívemben élsz...

Anyámnak


Világra hozott, felnevelt,
Mindig feltétel nélkül szeretett.
Ha rossz voltam, megdorgált,
De titokban ezért is könny áztatta arcát.

Most fehér pókháló fedi barna haját,
Az idő nagyon gyorsan elszállt.
Én még meg sem köszöntem, hogy felnevelt,
Gondozott, ápolt, utamon segített.

Most el jött az idő, köszöntelek Anyám,
Az Úr hallja meg az én imám,
Isten éltessen erőben - egészségben,
Hogy még sokáig vigyázhass rám,
S itt legyél velem!

Sobri Jóska


Füstös kicsi kocsma áll a kanyargó
por út mentén,
Benne isznak a betyárok,
s kinn legel a mén.
Sobri Jóska a csaplárnak
tíz pengőt fizet,
Bort iszik ma a betyárnép,
Nempediglen vizet...

Milfajt bátyám, jer ha mondom,
járjuk el a csárdást,
Liliom Peti, járjon lábad,
szétrúgjuk a csárdát....
Csaplár Uram, Rozi lányát
hozza elé ízibe,
Hadd csókoljam az orcáját,
hadd súgjak a fülibe...

Rozi, kincsem, szép virágszál,
Istenem, de hiányoztál.
Elveszlek én édes mátkám,
Isten ha áldást ad rám.


Vigyázz, Jóska miket beszélsz,
Szeretlek, de sokat remélsz.
Betyárélet nagy feladat,
Isten tudja, csak mi akad...


Rozi, lelkem megígérem,
Te leszel az én hitvesem.
Ámerikát majd bejárjuk,
Míg új hazát nem találunk.

Sobor mellett a kocsmában
golyó dörren,
Répa Rozi piros vére
a földre kifröccsen.


Édes Jóskám, egy szerelmem,
Zsandár oltja ki életem.
Itt az én szép kistestvérem,
Legyen mátkád énhelyettem.

Isten veled, Répa Rozi,
Sosem felejt téged Sobri.
Zsandárvérrel megbosszulja
Az életed a betyár banda.


Vérben áll az egész mező,
Halott Ferkó, Peti, Jenő.
Senki sem tudja,
Mi lett Jóska s Erzsó sorsa.

Vígan élnek Amerikában,
A csendes Iowaban.
Sosem felejtették Sobort,
Sem a jó magyar bort.


Gyermekemnek


Kicsi ember, ki bennem fejlődtél,
Éppen, hogy csak megszülettél,
Kicsiny ujjad épp, hogy ujjam köré fontad,
Mikor a kegyetlen halál rádtámadt.

Gyermekem, minden percben látom barna szemeidet,
Minden pillanatban érzem meleg érintésed.
Hajad apró fürtje fekete kökény,
Gyermekem, nekem te voltál a fény...

Méhemben hordtalak,
Éreztem a mozgásod,
Szívembe zártalak,
Mikor láttam első pillantásod.

Fél óra volt számodra az örök élet reménye,
Utána itt hagytál, eltávoztál a fénybe...
Tíz esztendeje, drága Gyermekem,
S hiányod nem enyhül,
Földön maradt gyarló anyád
A magányba menekül...

Bocsásd meg nekem, hogy nem tudtalak megmenteni,
Életem adnám érted, ha tudnál élni...
Sosem feledem az arcodat s hangodat,
Az én egyetlen s legdrágább lányomat...

Télapó


Csendes téli éjszakán
Ropogós hón siklik a szán.
Ágas,Villám, Pompás, Táltos,
Üstökös, Íjas, Csillag , Táncos,
Rudolf és a jó öreg Télapó,
Elindult az ajándékhozó.

Kis gyermekek a paplan alatt remegve várják,
Megkapják e a kis szívük vágyát.
Rossz gyermekek virgácsot kapnak,
Hátha a leckéből okulak.
Hallatszik a nesz az égbolt felől,
Mikulás jön ma éjjel odafennről.

Leszáll a háztetőre,
Felmászik a nagy kéményre,
Alászáll a kandallón át,
S megrakja jól a kiscsizmát.
Reggel örvend, mind ki jó,
Ott hever a dió, alma, s mogyoró.

Közeleg a karácsony





Karácsony közeleg, nehéz a szívem...
Mind a föld alatt van, kiket egykoron szerettem.
Nincs már gyermeki varázs, sem hit, mi éltetne,
Velük véget ért valami, eltűnt a tündérmese.

Sírhantjukkal együtt eltemettem hitem,
Semmim sem maradt ezen a fagyos ünnepen.
Nem csillan meg szememen a gyertya fénye,
Nem bódít magával a karácsony melege.

Nincs már hova haza menni,
Odahaza nem vár senki.
Kis falumban nem cseng már a lovasszán,
Hallalúja sem hallik karácsonynak napján.

Mindenki elment ki el tudott menni,
El kellett az ifjúságnak idegen földre vetődni.
Nem a miénk az idegenek ünnepe,
Hazavágyunk mind a szülőföldre.

Csak még egyszer érezni az ünnep melegét,
Csak még egyszer megkóstolni Nagymama bejglijét,
Csak még egyszer álmodni, hogy eljő a Messiás,
Csak még egyszer hinni, hogy a karácsony más.

Gyermeki szívvel a csodára várni,
Kis dolgoknak, semminek is örülni,
Velük lenni, még egyszer, utoljára,
S Isten házában térdre borulni egy imára...

De már csak az emlék él, holt karácsony emléke,
Beleégett öregedő lelkembe emlékének pecsétje...
Minden elmúlt, mi egykoron szép volt,
Áldott karácsony, ott maradt... ott.


Négysorosok, versfoszlányok...


Mikor megláttam a szemedet,
Örökre elraboltad szívemet.
Nem tudok nélküled élni,
Mindig téged, csak téged akarlak szeretni!


Vágyom a csókodra,
Hadd bújjak karodba,
Vigyázz az álmomra,
Angyalod leszek álmodba.


Ölelj át és óvj két karoddal,
Őrizd a lelkem féltő mosolyoddal,
Súgd a fülembe, hogy mennyire szeretsz,
Ígérem kincsem, mindig boldog lehetsz.


Feláldozom lelkemet a szerelem oltárán,
Akarom őt ezen az éjszakán.
Felperzsel az őrjítő vágy, elégek,
Örökön örökké szeretlek téged.


Mit súgtál a fülembe, cinegemadár?
Mátkám kinn a dombtetőn énreám vár?
Mutasd az utat, veled repülök hozzá,
Hadd tegyem őt igazán boldoggá...


Kicsiny kis versike, mondd el neki,
Hogy a szívem, hogy a lelkem őt szereti.
Vágyom rá, hogy mindenem odaadjam neki,
Míg élek, Mátkája akarok lenni...


Rád mosolygott a szerencse csillaga,
Kinyílt előtted a szívem kapuja.
A kulcsot kezedbe helyezem,
De vigyázz, ne törd össze a szívem...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése