Gondolatok

Előszó
A történetben szereplő személyek fiktívek... Maga a történet jó része is az én gondolatmenetem, innen onnan meghallott mondatok szolgáltak alapul a történethez. Maga a történet viszont erkölcsileg tejesen helytálló.

Hazám...

Mit vesztettünk el, mi külföldre szakadt magyarok? A hazánkat? A barátainkat? A családunkat? Nem, nem, ennél sokkal - sokkal többet, bár ezeket a dolgokat is magunk mögött hagytuk.

Egy napon mindannyiunkra másképpen virradt a hajnal. Kezünkbe fogtuk a vándorbotot, ráakasztottuk a tarisznyát, azt a tarisznyát, ami táplálékul szolgál a hosszú útra.

Mi volt ebben a tarisznyában? Édesanyáink ölelő karja, s féltő szava: "Vigyázz magadra, fiam, a nagyvilág veszélyes, ne mérgezzem meg az illúziója". Benne volt az édesapánk szigora, s nevető arca. Benne voltak a testvéreink, barátaink, szomszédaink, rokonaink, a gyermekévek, a kis falunk, az iskola, minden ami szép volt. Benne volt a hazánk, a magyarságunk, a hitünk, az Istenünk. Ezzel a tarisznyával indultunk útnak.

Ahogy vándoroltunk minduntalan, mint a madár ágról - ágra, számtalanszor elmondogattuk egymásnak, hogy mi magyarok vagyunk, törhetetlen magyarok, bárhova vet a sors, megmaradunk úgy, ahogy Istenünk megteremtett, hitünket senki nem törheti meg, nyelvünket senki nem veheti el, sem évezredes múltunkat, és egy nap még hazatérünk. Megfogadtuk, hogy bárhova is vet az élet, nyugodni otthon fogunk, ott tesznek majd le a földbe, a lélekharang kis falunkba szól majd, az utolsó Mi Atyánkat ott mondják el érettünk, mert nyugtunk csak az anyaföldben lehet egy kopjafa alatt...
Eljöttünk, s találtunk új "HAZÁT"... Hazát, vagy menedéket? Nehéz kérdés... Az én hazám a magyar föld, a Kárpát - medence, és ott vannak a testvéreim, a 15 millió magyar. Tisztelem ezt az országot, ahol élek. Tisztelem a népet. A maguk módján elfogadtak. Munkám van, velük együtt eszem a kenyeret, még ha kesernyésebb is, mint amilyen édesanyámé volt otthon. Se ezt soha nem lesz az én hazám.

Teltek - múltak az évek. Mi , kik együtt indultunk útnak, szétröppentünk, mint útjukra induló fecskék, s máshol fészkeltünk le. Ki itt, ki ott. Mindenki megtalálta a számítását.

Jó néhány év elteltével találkoztunk mindannyian. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Jó volt hallani, hogy Józsi fiát Bendegúznak hívják, s Marika lánya is Bíborka. Istenem, micsoda szép magyar nevek! Jó volt hallani, hogy András mesélt, hogy nyáron otthon járt a Hargitán, s bíz' az ő szívéből az Árpád - sávot kitörölni nem lehet.

Ekkor Péter szavai nagyon elkeserítőek: " Két fiam van, Urlic, és Thomas. Nem tanítottam meg őket magyarul, természetesen... Fölösleges. Ez egy olyan dolog, mintha te csípőficammal születtél volna, bicegős vagy, és az újszülött gyermeked, aki egészséges, megcsonkítod, csak , hogy hasonlítson rád... Minek magyarkodni, és minek politizálni? Mi már nem ott vagyunk, ez nem a dolgunk..."

Úgy éreztem magam több társammal együtt, mint akit leforráztak... Jóságos ég! Ez az ember elfeljtette, hogy annak idején, amikor kitört a forradalom, a tömeg első sorában ment a zászlóval, s közben a magyar Himnuszt énekelte, s Kossuth címer virított a mellén, a balján. Mi lett ebből az emberből? Hogy lett ilyen gyökértelen, identitás - és önérzet vesztett?

Természetesen folyt a vita, mert úgy éreztük, tőrt forgatott meg ez a néhány szó a szívünkben. Kérdés kérdést követett, és jött hozzá a kommentár.

Nem emlékszel te, hogyan jöttünk el? Nem emlékszel, mennyit küzdöttünk a megmaradásért, a szabadságért, a magyarságunkért? Dehogynem emlékszel, csak könnyebb, kényelmesebb a hárítás. Hogy süllyedhettél oda, hogy megtagadd önmagad? Nézd, akármennyire is beilleszkedtél, te soha nem leszel annak a népnek a tagja, attól, hogy állampolgárságod van, ugyanúgy csak egy külföldi leszel a sok közül. Sosem leszel svéd, sosem fognak úgy kezelni, és teljes mértékben elfogadni... A másik dolog, hogy szégyen, hogy a gyermekeid egy árva szót sem tudnak magyarul, holott az anyjuk is magyar. Ha egy nap rákérdeznek, hogy Apa, miért nem Larsonok vagyunk, miért Lászlók, mit fogsz mondani??? Nem tudom miért kell eltitkolni ezer éves történelmünket. Azt sem értem, hogy miért ne lenne helye a politikának a társaságban? Lehet, hogy nem élek abban az országban, de igenis nagyon fontos, hogy bizonyos dolgokkal az ember tisztában legyen. Erre azt mondod, a történelem oké, a politika nem. Hát, kérdezem én, drága cimborám, 1848 mi volt, ha nem politika? 1956 mi volt, ha nem politika? És sorolhatnánk... De ez szerinted puszta történelem? Nem, kedves barátom, a politikát és a történelmet nem lehet szétválasztani, a néprajzot sem tudod kivonni a történelemből. Egyik sincs a másik nélkül.

A másik dolog, a néprajzról jut eszembe! Te faragtad a Luca széket annak idején, ugye? Hát persze... És a gyerekeidnek semmi nem jár... Emlékszel, amikor karácsonykor beöltöztünk csobánynak, és végig Betlehemeztük és végigénekeltük a falut? Emlékszel a szüretre? Az arató bálra? Az új kenyér szentelésére, a locsolkodásra? Ez szerinted mind semmit érő, csípőficamos, felejteni való dolog?

És hol felejtetted el az Istenedet, te gyarló, akihez minden nap imádkoztál? Hiszen együtt jártunk a templomba, együtt konfirmáltunk. Csak azt ne mondd, hogy azóta ateista lettél, mert azt valahogy nem veszem be. ... Ja, értem mi a baj... a pap prédikáljon, ne politizáljon. Nézd, drága intelligens barátom! A Biblia is tele van politikával, történelemmel és sok egyéb dologgal, bár lehet érdekesebb lenne, ha a pap Shrekről prédikálna, de sajnos ( szerintem épp hála Istennek) , neki mint jó pásztornak vezetni kell a nyáját. Szerinted miért mondják a papokra, hogy lelkipásztorok? Gondolkodj el kicsit az értelmén! És nem utolsó sorban, tisztában vagy te azzal, hogy a világ leggazdagabb, legszebb nyelvét beszéled? Tudod te azt, hogy Arany János huszonháromezer szót használt, Ady pedig közel tizenötezret? Tudod te, hogy az egyetlen nyelv, ami bármit kifejez? Az angol azt mondja: szeretem a kutyámat, szeretem a férjemet... Egy és ugyanazon szeretet. A magyar azt mondja: szeretem a kutyám, szerelmes vagyok a férjembe. Megkülönbözteti az érzéseket. Szerinted hány nemzet tud olyan szépen írni, képekben, kifejezően, mint a magyar??? Elmondom neked, kedves barátom, hogy egy sem.

S hogy felejthetted el azokat az embereket, akik a vérükkel harcoltak a magyarságunkért? Vagy nem számítanak a száműzöttek, Horthy, és Mindszenty bíboros? Vagy a vértanút, Márton Áront kitörölted a fejedből? Vagy Sütő Andrást, Tőkés Lászlót, akiket megcsonkítottak, félholtra vertek? Vagy Wass Albertet, aki azért halt meg mert Romániában hazaáruló magyarnak titulálták, Magyarországnak meg nem kellett még egy román a sok közül? És hogyan lehet kitörölni egy magyar szívből a nemzeti imánkat, a Himnuszt, a Szózatot, a Székely himnuszt , vagy a kesergőt, a csodás revíziós - irredenta dalainkat? Hogyan lehet elfeledni a Kárpátok bérceit? Az alföldi rónákat? Bácskát, Bánátot, Krasznahorkát, vagy bármit? Hogy lehet kitörölni az elmékből s a szívekből Trianont, s a hovatartozást???

Nagyon mérgesek voltunk, és elgondolkodtatott bennünket, hogy mi lett ezekkel az emberekkel, hogy tudtak ennyire megváltozni, kicserélődni... Ha Te, aki olvasod ezeket a gondolatokat, érted azt, ami történt, kérlek világosíts meg, mert nem hagyja nyugodni lelkem ez az egész dolog!