Vallomás

Nem ígérhetem, hogy mindig jó leszek,
Néha az égen is felhők gyülekeznek.
Nem ígérhetem, hogy mindig könnyű lesz,
Mert néha a sors dolgokat nehézzé tesz.
Nem ígérhetem, hogy tökéletes leszek,
Mert Isten halandó embernek teremtett.

Lesznek napok, mikor az idegeidre megyek,
Lesznek napok, amikor elfognak a kétségek.
Lesznek napok, mikor gyenge s gyermeteg leszek,
Lesznek napok, mikor úgy érzed, s úgy érzem elég,
Lesznek napok, mikor úgy érezzük itt a vég.

De azt tudom, ha nem teszem, míg élek, bánni fogom,
Ha lesznek nehézségek, akkor is akarom.
A szívem mélyén érzem, nem lehet téged kihagyni,
Mert minden hibáddal szeretlek, te vagy az igazi.
Nem kell, hogy tökéletes légy, csak maradj ilyen,
S míg élek, tudom, mindig tiéd a szívem, egyetlen szerelmem...

Kincsemnek

Nagy pelyhekben hullott a hó a szépvízi gátnál,
Hosszú évekig, annyi csalódás után, vártalak, s vártál.
Mélyen a szemembe néztél a hóesésben,
Elvesztem szemed szerelem-tengerében.

Sokszor hittem, hogy tiszta szívből szeretek,
De szeretni igazán csak egyszer lehet.
Akkor lelkünk össze dobbant, tudtam te vagy a minden,
Egyetlen szerelmem, igaz , örök kincsem.

Azóta minden nap ölelő karodba ébredek,
Annyira szeretlek, amennyire csak ember szerethet.
Minden reggel melletted ébredek,
Nem tudom elképzelni az életet nélküled.

Néha mikor rossz napom van, vitázom veled,
De újra és újra felmelegíted a lelkemet.
Nincs az a harag, mi közénk utat tudna törni ,
Örökkön örökké veled akarok lenni.

Fogni a kezed, jóban - rosszban,
Melletted állni békeidőben, s harcban.
Társad lenni mindenben, míg a világ világ,
Legyen szívünkben mindig boldogság.

Skarlátbetű

Vörös, izzó skarlát-betű a mellkasunkra ég,
Jajj, Istenem , most segíts meg, nyakunkon a vég!
Bűnös lelkünk imára kulcsolja kezünk, s térdre kényszerít,
Hitványságunk sodor minket, már csak hitünk segít.

Tönkre tettük a világot, mit Isten ajándékba adott nekünk,
Nem becsültük, nem hittünk, semmit sem titszteltünk.
Pusztításunk nyoma látszik, hisz reng a föld,
Hatalom a hatalom ellen fegyvert tölt.

Vírus, mint dögvész, ezrével pusztít,
Kegyetlen hatalom kárörvendve harcra buzdít.
Fertőben élünk, mit magunk hoztunk létre,
Rajta , bátran, testvéreim, most hulljunk hát térdre.

Még nem késő, csak kérni kell, s megadja nekünk,
Meg kell bánni, s megbocsájtja minden vétkünk,
Hisz szent fia érettünk vérével fizetett,
Keresztfán váltotta meg a mi bűneinket.

Térdelj hát le, kulcsold imára a kezed,
Gondold végig minden egyes tetted.
Hajts fejet, hogy élhess, s élhessünk mind,
Ne kelljen elszenvedni még több kínt.

Vörös, izzó skarlát-betű mellkasunkra ég,
De Jézus vére megváltott már rég.
Hinnünk kell, s változtatni,
míg nem késő még,
Míg meg nem kapjuk életünk végítéletét.