Hogy elhittem, hogy ő volt az igaz szerelmem.
Hazudtam magamnak s vele a világnak,
Hittem hazug, hamis , áltató szavának.
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem,
Hogy nem töröltem már régen, úgy igazán képen.
Még mielőtt gyolcs ingem ronggyá alázta százszor,
Birka voltam én, s ő pedig a pásztor.
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem,
Hogy elvesztettem miatta az én drága gyermekem.
Megérdemlem gyarlóságom árán a szenvedésem.
Istenem, mondd, miért kellett átkot szeretnem...
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem,
Hogy Hold fölé, csillagok közé költözött a gyermekem.
Nem tudtam megvédeni apja gonosz alakjától,
Ki kitaposta lélek gyommal - anyja hasából.
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem,
Segíts meg engem, Uram, Istenem.
Irgalmazz nekem, bűnös gyermekednek,
Adj megnyugvást háborgó lelkemnek.
"Confíteor Deo omnipoténti
et vobis, fratres,
quia peccávi nimis
cogitatióne, verbo,
ópere et omissióne:
mea culpa, mea culpa,
mea máxima culpa.
Ideo precor beátam Maríam semper vírginem,
omnes angelos et sanctos,
et vos, fratres,
oráre pro me ad Dóminum Deum nostrum."
Falkirk, 2017 . 07. 08
